Nektár Biobolt - Egészség blog

A magnézium
Ez az az elem, amelyiket régen a fotósok használtak vaku gyanánt, mert hirtelen nagy fény kíséretében ég el. A dolomit egyik alkotóeleme, és keserűsó formájában megkeseríti az ásványvizeket, viszont gyógyhatást is kölcsönöz nekik. A magnézium megkerülhetetlen több anyagcserefolyamatunkban, szükséges a csontfejlődéshez, a megfelelő idegműködéshez, az izmoknak és a szívnek nélkülözhetetlen, és a vércukorszint valamint a vérnyomás szabályozásában is szerepe van. Napi majdnem fél gramm kell belőle. Na de miben található?

A só
Most a nátriumot, a káliumot és a klórt vesszük sorra. Ez a három elem ionos formában fordul elő bennünk, és nagyon fontosak, Egyrészt a nátriumion és a káliumion az ingerületvezetésben és átvitelben játszik szerepet, másrészt segítenek beállítani a megfelelő ozmózisnyomást. Ez utóbbi leegyszerűsítve azt jelenti, hogy a sejt és a környezete közötti töménységet igyekeznek egyensúlyba hozni, nehogy a sejt a beáramló víz miatt kipukkadjon, vagy a kiáramló víz miatt összeaszott mazsolává váljon. És mi van a klórral? Ő kloridion formában a negativitásával ellensúlyozza a másik kettő pozitivitását.

Amiról azt hisszük, hogy a csontok miatt fontos
Ma a kalciumról lesz szó, amiről mindenki tudja, hogy a csontjaink és a fogaink nélkülözhetetlen és legfontosabb alapanyaga. 99%-ban itt is található az a mintegy egy kiló, ami bennünk van. Na de a maradék egy százalék mire is kell? Mondhatnánk nemes egyszerűséggel azt, hogy mindenre. Ugyanis a sejteken belüli jelátvitel megkerülhetetlen eleme, az enzimek működéséhez, a sejtmembrán integritásához, az idegsejtek ingerületátviteléhez, az izomműködéshez, a véralvadáshoz, a kötőszöveti rostok rugalmasságához, és még számtalan dologhoz szükséges. A szívünk se verne nélküle.

Ami összeköti az információt, és ami összetart minket
Folytatjuk, amit legutóbb elkezdtünk, vagyis a foszforral foglalkozunk továbbra is. Azt már kitárgyaltuk, hogy a foszfor adja szervezetünk valutájának az értékét, hisz ő tartja kézben azt a kötést, amely az energiát szolgáltatja biokémiai folyamatainkhoz. Ma azt nézzük meg, hogy mi a szerepe örökítőanyagunkban és belső határainkban. Na meg persze azt, hogy honnan szerezzük be. Kezdjük talán ezzel, mivel ez a legegyszerűbb. Bármit eszünk, van benne. Azt hihetnénk, hogy akkor ezzel pipa, rendben is vagyunk, de ennyire azért mégsem egyszerű. Mert hogyan is kerül az ételünkbe?

A fényhozó
Ma egy olyan elemről lesz szó, ami miatt annyira értékes volt a guanó, azaz a madárkaki, hogy háborúkat vívtak érte, és egész flottákat süllyesztettek el. A nyelvújításkor nálunk a vilany elnevezést találták ki rá, de mégsem ez maradt meg, hanem a fényhozót jelentő foszfor. Vele most át is térünk a másodlagos biogén elemek sorára, melyek nem kevésbé fontosak, mint az elsődlegesek, csak kevesebb van belőlük bennünk. Persze ez a kevesebb azért nem is annyira kevés, a foszfor esetén 600-800 grammról van szó. Nézzük meg, miért lényeges nekünk, mit is csinál bennünk ez a majd’ egy kilónyi foszfor!

A nagy fehérje mítosz
Folytatjuk a nitrogén kapcsán a fehérje téma kivesézését. Már gyerekkorunkban belénk ivódott, hogy Tarzan is attól olyan erős és legyőzhetetlen, hogy nyersen eszi a húst hússal, és a legkülönbözőbb helyekről zengik felénk kórusban, hogy milyen fontos a fehérje. A vegán étkezésre való áttérés ellen is fő érvként szokták említeni a „jajj, meg fogysz halni!” mellett a „dehát nem jutsz elég fehérjéhez” szólamot. Mintha mindenki attól rettegne, hogy nem fogyaszt elég fehérjét. Pedig a valóság inkább az, hogy a modern ember krónikus fehérjemérgezéssel él.

A gáz, ami körülvesz
A minisorozatunk előző három részét kitöltő víz után új vizekre evezünk, és rátérünk arra az elemre, amiben állandóan fürdünk. Ez pedig a nitrogén, amely a körülöttünk lévő levegő több, mint háromnegyedét teszi ki. Bár minden lélegzettel egy csomót beszívunk, mégsem ezen az úton tudjuk felvenni, hanem táplálkozással, mivel a nitrogéngáz megkötésére csak néhány szervezet képes, és mi nem vagyunk közöttük. Szerencsére az étellel kellő mennyiséget fogyasztunk belőle. Akkor meg minek is vesztegetünk rá szót? Hát, mert nagyon nem mindegy, mennyit eszünk a fő forrásából.

Milyen példával szolgál nekünk a kenyér?
A kenyér, ha a megszokottól kicsit eltérő szemmel tekintünk rá, remek útmutatást ad, hogy hogyan tegyük jobbá, boldogabbá a magunk és a körülöttünk lévők életét. Alaptápláléka volt őseinknek, és még ma is alapélelmiszerként tekintünk rá. Mai világunkban nagyon fontos, hogy legyen egy szilárd belső alapunk, amire támaszkodhatunk. Ehhez fontos, hogy megteremtsünk egy belső szilárdságot, ami egyben rugalmas is, ahogyan a kenyér is a sülés során egy képlékeny masszából határozott, szilárd, mégis ruganyos formát ölt. Mire van szükségünk, hogy így átalakuljunk a saját elhatározásunkon túl?

Mit keres a kenyér a nemzeti ünnepünkön?
Azt tudjuk, hogy augusztus 20. Szent István ünnepe, és ezzel együtt az államalapításé is, az előző rendszerben pedig az alkotmányé volt. Ezek mellett azonban évszázadok óta az új kenyér ünnepe is. Vajon miért? A letelepedett földműves népek évezredek óta nagy tiszteletben tartották a gabonát, és a belőle készült kenyeret, így szokás volt megünnepelni az aratást, és az új gabonából készült első kenyeret, azaz az új kenyeret. Éghajlatunknak hála nálunk ez augusztus közepe táján készül, és összekötődött Szent István ünnepével. De mit is jelent, mit szimbolizál az új kenyér?

Milyen a jó víz?
Az előző részekben kiveséztük, hogy hogyan jelzi szervezetünk a vízszükségletét, és azt is, hogy vízpótlásra meglepő módon a legmegfelelőbb a víz. Most azt nézzük meg, hogy milyen is a jó víz, mármint ivás szempontjából. Ugye emlékszünk rá, hogy a víz többek között belső környezetünkben a folyadékok töménységének, vagyis inkább hígságának egy bizonyos szinten tartásához kell, azaz magyarul arra, hogy ne aszalódjunk össze. Hígításra pedig az a víz a legalkalmasabb, ami a leghígabb. Miért nem iszunk hát desztillált vizet?